Földszint 2.
Tartalom

 
Menü
 
Elérhetőségeink

- nadasieri@upcmail.hu
  30/23-84-625

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Földszinti gondolatok
Archívum - 2013. február


  VENDÉGSZEREPLÉS A MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZBAN  
  2013.02.10.

 

A Miskolci Nemzeti Színház vendégkönyvéből:

Zsuzsa
2013-02-11 05:48:04

Mi is láttuk az Ibusárt, és szerintünk is szenzációs!!! Azóta meg akarom nézni így, monodrámaként a darabot, amióta néhány éve láttam Bíró Krisztával a tévében.
A néhány évvel ezelőtti miskolci változatról lemaradtam, de úgy tudom, hamar levették a műsorról. Az milyen volt? És hogy lehet, hogy ez most zajos siker volt, az meg megbukott?

Némethné Eke Éva 2013-02-10 21:22:17

Ma este láttam az Ibusárt Nádasy Erika előadásában, Szegváry Menyhért rendezésében.
Lenyűgöző volt!!! Nem találok szavakat, hogy mennyire tetszett. Köszönöm, hogy láthattam ezt a nagyszerű előadást, alakítást!
Én nagyon szerettem a Miskolcon korábban bemutatott Ibusárt is, Seres Ildikóval a főszerepben, sőt ugyanakkor láttam az Operettszínházban játszott előadást is, Siménfalvy Ágotával.
A két színház különbözőképpen vitte színre a darabot, nagyon jó színészekkel, mindkét előadás fantasztikus volt.
A ma esti előadás nagyon különleges volt, mert Nádasy Erika egymaga vitte színre a darabot, Sárbogárdi Jolán drámáját, humorral, fantasztikus hanggal!

 

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 



 

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
 

 

 
Hírlevélre feliratkozás
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 

 


 

 

 
Tartalom

Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)    *****    KÜLÖNLEGES CSILLAGJÖVÕ AKCIÓ JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A SZÜLETÉSI HOROSZKÓP! VÁRLAK!RENDELD MEG MOST!    *****    Minimálbér és a garantált bérminimum összege 2019-ben    *****    Lépj be a lovak világába! Nevelj, versenyezz, szórakozz! Virtuális lónevelde, szerepjáték, olvasó sarok!    *****    Részletes születési horoszkóp, ajándék 3 év elõrejelzés, ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! Rendeld meg most!    *****    A Világon egyetlen messengeren nézhetõ filmes oldal! NÉZZ FILMET FACEBOOK MESSENGEREN! Csatlakozz hozzánk!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Ayang - Avagy milyen is a világ az én szememmel    *****    KÉRDÕASZTROLÓGIA OKTATÁS AZT ALAPOKTÓL, SAJÁT TANULÁSI TEMPÓD SZERINT - CSAK ITT!    *****    Konyhatündér blog! Egészséges, gyorsan elkészíthetõ ételek. Recept blog    *****    Konyhatündér    *****    Nokedli lapja **** Családi magazin **** Minden ami érdekelhet 18-89 éves korodig ****    *****    Nokedli-lapja *** °_|_° *** Családi magazin *** --*** Mindenrõl olvashat itt ami érdekes lehet 18-98 évesig!! ******___******    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel,a legkedvezõbb áron és ingyenes konzultáció,a csillagjövõ oldalon. Katt!    *****    ~~~~ SOS ~ KÉRLEK, KÖVESD BE EZT A PROFILT, DIPLOMAMUNKÁMHOZ SZÜKSÉGES! DOBJ OTT EGY ÜZIT, ÉS VISSZAKÖVETLEK! ~ SOS ~~~~    *****    Rendelj részletes születési horoszkópot,3 éves ajándék elõrejelzéssel. Várlak szeretettel az oldalamon, kattints ide!!!!    *****    3D VIRTUÁLIS VILÁG!REGISZTRÁLJ TÖLSD LE A JÁTÉKOT ÉS ISMERKEDJ VILÁG SZERTE ÚJ EMBEREKKE!CLICKELJ A REGISZTÁLÁSHOZ!!!    *****    Vonatozzunk együtt a gyereknapon! Robogjatok Budapesten vagy Balatonfenyvesen, vagy készítsetek kisvonatot a Mesetárban!    *****    Filmes hírek és kritikák lelõhelye. ÚJ oldal, ami filmekkel és színészekkel foglalkozik. Nézz be most és máskor is!    *****    Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról | Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról