Földszint 2.
Tartalom

 
Menü
 
Elérhetőségeink

- nadasieri@upcmail.hu
  30/23-84-625

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Földszinti gondolatok


 A DRAMATURG SZEMÉVEL
 

   Ha ennyi eszközt elvesz tőlünk Beckett, akkor a maradékra annál nagyobb hangsúly kerül, az anyagmegmaradás elve szerint. Azért veszi el a testet, hogy legyen minden hangsúly a szemen, arcon, gesztuson. Ha nem lehet mozogni, akkor a kisujj legkisebb rezdülésének jelentése lesz. Ez így szép. A küzdelmet látjuk, az köt le, tart izgalomban, azzal érzünk együtt. És Beckett úgy írta meg, hogy ez a küzdelem nem csak a szerepé - a színész küzdelme (a kevés eszközzel, a sűrűséggel, a korlátozottsággal, a többletjelentésekkel) egybeesik a szerepbe írt küzdelemmel. Ettől ez megsokszorozódik. Szép lesz. De tudtam én is az első mondat elolvasása után: ez nem lesz egy fáklyásmenet. Tényleg minden betűért meg kell harcolni. De ezt a harcot meg kell tartani a végéig, még akkor is, amikor már gördülékenyebben megy. Mert ez tartja majd a feszültséget a térben, játszó és szöveg, játszó és gondolat, gondolat és cselekvés, játszó és néző, stb között!

Jónás Péter 2011. október 27.

 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
1 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2011.12.07. 16:35
István

Igen: ...játszó és néző... A küzdelem - jó esetben - a nézőé is.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 



 

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
 

 

 
Hírlevélre feliratkozás
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 

 


 

 

 
Tartalom

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.