VISKY ANDRÁS: PORNÓ - MAGYARORSZÁGI BEMUTATÓ A
FÖLDSZINT 2-BEN: 2013.05.10. A SZERZŐ KÉRÉSÜNKRE AZ
ALÁBBI ELŐZETESSEL AJÁNLOTTA AZ ELŐADÁST
|
Húsz éven át cipeltem magammal egy nagyon személyes, tulajdonképpen megoszthatatlan, legalábbis annak hitt történetet, de aztán egyszercsak elért a budapesti Nemzeti Színház felkérése, és elhatároztam, hogy nem halasztom tovább, elmondom, lesz, ami lesz.
Harmadik gyermekünket vártuk 1989-ben, és már belátható közelségbe került a szülés ideje, amikor a magzat úgy döntött, mégsem jön erre a világra. Belehalt édesanyja testébe. Születése előtt feladta, mint Beckett anyaméhben monologizáló, megszületni nem akaró, végül pedig április 13-án Nagypénteken, egyenesen a halálba beleszülető énje. A mi gyermekünk karácsonykor érkezett volna a forradalommal együtt, de a mi karácsonyunk akkor nem a születés, hanem a gyermekhalál éve lett. Megszűnt dobogni a szíve, nem mozdult többet, leélte el sem kezdett életét – ki érti ezt?
Meg kellett volna születnie, úgy, halva, de erre meg nem volt hajlandó. Orvosaink meg nem avatkoztak be, az abortuszt szigorú törvények tiltották, majd a spontán vetélés megoldja a helyzetet, mondták.
De az meg sehogyan sem akart bekövetkezni.
Teltek a napok, szóltunk, tegyenek valamit, de ők a folyosó végén posztoló belügyesre mutattak: nem lehet beavatkozni, mondták. Egy diktatúra a test felett is uralkodni akar, nem elég neki a lélek megnyomorítása. Főként a női testet szemeli ki magának, azt alázza meg a legkegyetlenebbül, válogatatlan eszközökkel.
Egy gyönyörű nő mint kétlábon járó koporsó; a borzalmak borzalma.
És akkor elkezdtük visszafelé számolni a napokat. Megtanultam egy szót, szepszis. Meg: szeptikus sokk.
El kellene menned, szépséges kicsi ember, ne vígy magaddal senkit innen, az élők az élőkkel, a holtak a holtakkal.
Pornográfia: ne reménykedj, kedves néző, nem fogod meztelenül látni a színésznőt a színpadon, egészen másról beszélek.
Pornográfia: ne reménykedj, kedves néző, kizárólag meztelenséget fogsz látni a színpadon, a politikai pornográfia tobzódását. A politikai pornográfia hatálya alól egyikünk sem vonhatja ki magát, a vak is látja, mi történik: nem elég a szavazatunk, sohasem elég, a testünk is kell, a gondolataink, a lelkesedésünk, a szerelmünk. Életünk legintimebb terei is kellenek, nincs mentség.
Amikor a darabot írtam, láttam magam előtt Nádasi Erikát, ő akkor már az Alkoholisták Éva nevű tüneményes főszereplőjeként beleköltözött a lelkembe. És hallottam a hangját is, tudtam hát, hogy a Pornó szereplője énekelni is fog, meg majd mondja a magáét, elragadóan összefüggéstelenül. Ezt a mindent összehordó, hazudni nem tudó nőt nagyon megszerettem 2009-ben Egerben, belekerült hát a Pornóba is, ott vannak a szövegben a mozdulatai, hangváltásai és sokféle nézése.
A magam írta szövegekről mindig kevesebbet tudok, mint Erika. Nézem az előadást, szerzőből észrevétlenül nézővé válok, mint bárki más, aki ott van velem: el sem tudok képzelni boldogabb átváltozást.