NÉZŐI GONDOLATOK PREMIER UTÁN
|
2011.11.11. Mindenhol ezt láttam ma. Azt gondoltam, hogy nincs ennek jelentősége, egy nap.. mint a többi. Végül is nem történt semmi különös?? Vagy mégis???
Ma este a Földszint 2. színházba mentünk Évivel. Felkészültem én, hogy ez nem lesz egy könnyű darab. Kicsit szorongtam is (tőlem meglehetősen szokatlan módon) milyen lesz?? milyen emberek jönnek?? stb...
Egyszer csak ott voltunk... és amikor leültem a székre, már csak Nádasy Erikára tudtam figyelni... és ez végig így is maradt. Szegvári Menyhért remek partner volt a játékhoz, pont annyit tett hozzá, amennyi kellett. A darab választása is telitalálat. Olyan tömény és emberi... vibráló és elgondolkodtató... Éreztem többször késztetést a sírásra. Amit Erika eljátszott ezen az estén.... hát ezt meg látni kell!! A végén pedig, amikor csak az arca volt már a játék egyetlen eszköze, s ezzel mégis mindent, de mindent elmondott... egyszerűen katartikus volt!! Az érdekes az volt, hogy tapsolni is elfelejtettem szinte... csak azt éreztem, hogy nem akarok itt sírni... Visszafojtva azt a sok mindent, ami bennem volt, csak arra tudtam koncentrálni, hogy legyek kívül...
A sors mást gondolt... a kabátunkat vettük éppen, amikor a két művész a hátsó ajtón bejött, hogy csatlakozzanak a társasághoz... és láttam az Erika szemét, amiben még benne volt a könny (hogy minek szólt?? ki tudja). És amikor megölelt… és látva rajtam a hatást, annyit mondott... (vagy legalább ez volt, ami eljutott a tudatomig) "csak játszottunk". Azt sem tudom, mit mondtam... talán azt, hogy ez nekem most nem volt az...
Elbúcsúztunk még... és én nem tudtam semmit mondani már azt hiszem... csak vártam, hogy becsukódjon a kapu... és a könnyeim ne kelljen visszatartanom már!!
És akkor nem egy csendes sírás, hanem valami zokogásféle tört ki belőlem!! És mentem, és zokogtam, és nem akartam!!!
Évi pedig, mint egy jó barát, csak hagyta, hogy átéljem...
Furcsa volt, nagyon furcsa!! Még mindig nem tudom mi történt... de most megkönnyebbültem.
Emlékszem már erre az optimizmusra, ami mostanában mintha elhagyni látszott volna:
„Ó, milyen szép is ez a mai nap, megint egy boldog, szép nap!… Mindennek ellenére!”
Hát ez volt az én 2011.11.11-edikém!!!
Köszönöm!!!
Molnár Mária
|