Földszint 2.
Tartalom

 
Menü
 
Elérhetőségeink

- nadasieri@upcmail.hu
  30/23-84-625

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Földszinti gondolatok

 
 
  MÁNDOKI FERENC ZENÉS ESTJÉRŐL


  Február nem csak a saját repertoár, de a vendégjátékok hónapja is a Földszint 2. színházban!

                          
  Nyitányként Mándoki Ferenc (Fecó) tartott estet 2012. 02. 3-án. Először történt ezen a helyen, hogy egy énekes-gitáros előadó lépett föl nálunk, olyan, akit az egri fiatalok egy része ismerhet klubokból, szabadtéri előadásokból. Szövegírója Jónás Péter, az egri színház volt dramaturgja (most Kölnben él és dolgozik, nekünk irodalmi-dramaturg segítőnk), aki szeretettel és nosztalgiával emlékezik kettejük összetalálkozásáról, ami az egyetemi éveikben történt. Dalaik is ezt az időt, mentalitást tükrözik, azok hatását, akik akkoriban megtermékenyítették a magyar zenei életet (Cseh Tamás, Hobó, Kispál, Quimby…).
  Ezt a bemutatkozást nem csak az akkori fiataloknak ajánlottuk, a maiaknak is, és persze az idősebb korosztálynak. Elgondolkodtató dalok szólaltak meg, melyekről utána (kis evés-ivás keretében) jókat lehetett beszélgetni.

2012. február 04.
                                                                      (Szegvári Menyhért)
       
    
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 



 

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
 

 

 
Hírlevélre feliratkozás
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 

 


 

 

 
Tartalom

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG