Anyámnak köszönhetem, hogy már kisgyermekként is Szerb Antalt, Karinthyt bújtam mesék helyett, különösen kedvencem volt az Így írtok ti. Kívülről fújtam, hogy „Kicsi kunyhó, szerető szív/Messzi égbolt, tiszta, kék/Fulladjon meg Ady Endre/lehetőleg máma még…”
   Elsős gimnazistaként a Magyar Rádió humorpályázatán második díjat nyertem, Karinthy stílusát erősen utánzó humoreszkjeimmel.
   Aztán jöttek a jogi tanulmányok, majd büntetőügyész lettem. Megházasodtam, gyerekeket neveltem. Bár továbbra is sokat olvastam, de írni nem írtam egészen a rendszerváltozás környékéig.
  1987-ben az ügyészségtől azonnali hatállyal kiléptem és tsz jogászként helyezkedtem el, majd ügyvédi praxist kezdtem. Ekkoriban ismerkedtem meg Kőszeg Ferenccel, és több cikkem jelent meg a Beszélőben, valamint más lapokban is.
   Ügyvédként főleg a cigányok jogvédelmét láttam el. Sikerélményekben nem bővelkedtem, ez a ténykedésem inkább sok-sok stresszel járt.  A jogászi körökben sem túlzottan kedveltek. Így ragadt rám a Putricselli gúnynév is.
  Közben az igazságszolgáltatás visszáságairól Kezdő bűnözők kézikönyve címmel jelent meg egy humoros-gunyoros könyvem.
  A Pusoma ügy nyújtott újabb késztetést arra, hogy valamiféle irodalmi alkotással próbálkozzam. A drámát találtam legmegfelelőbb formának. Erre figyelt fel Ragályi Elemér, és a színdarabomból közösen készítettük el a Nincs kegyelem című film forgatókönyvét.
   Jogvédő munkám egyre több konfliktussal járt, beteg lettem, műtéteken estem át, s úgy döntöttem nyugdíjba megyek. Innen már egyenes út vezetett odáig, hogy ismét „tollat ragadjak”. Két szatirikus komédiát is írtam, Keresd a nagypapát! – majd pedig Zárt láncolat címmel.
  Közben rádöbbentem arra is, hogy a nevem előtti Dr. valójában minek a rövidítése. Drámaíró.

2012. 09.14.