IBUSÁR - FEHÉR ELEPHÁNT KULTURÁLIS AJÁNLÓ PORTÁL (WWW.TOPTIPP.HU) |
|
|
|
Megcsodáljuk a boltíves kapualjat, befordulunk a konyhára, az előtérben frissen sült túrós sütemény vár, theát is kérhetünk, családias a fogadtatás. Szemrevaló fiatalasszony csészéket mosogat, még nem sejtjük, hogy rövidesen a színpadon találkozunk vele. A lakás nagyszobájában negyven egymásba rakható kerti ülőalkalmatosság jelzi a nézőteret, ajtónyílásában egy nyitott szekrény lesz a "díszlet". Jönnek a vendégek, rejtélyes csomagocskákkal, tepsinyi finomsággal, de látunk csábító borosflaskákat is. A belépés ingyenes, de mindenki hoz valamit, bár az ajándok cilinderbe is dobható, tetszés szerinti címletekben. Tájkép színházi csata után...
Parti Nagy Lajos remekét vagy négy változatban láttuk eddig, sok szereplővel, jelmezben, tánckarral, de monodrámaként is, mindig színpadias jelleggel. Itt most bejön a vénlányba hajló, ám életerősen viruló vasúti jegykiadó, Sárbogárdi Jolán, az író elsőszülött lány-gyermeke. Túlfűtött fantáziával darabot ír, álma az operettszínházi bemutató. Nekivág az elbeszélésnek, megismerjük pályaudvari környezetét, aztán nagyot ugrunk a romantikus múltba, megelevenednek a lányregény alakjai. A grófkisasszony, akit már elígértek és a vitéz Bajkállóy RichArd, aki az igaz szerelem menekülési útját kínálja. Nádasy Erika magától értetődő, bámulatos egyszerűséggel jeleníti meg az összes szereplőt és a műfajhoz illően, rögvest dalra fakad. A fővárosi előadásban maga a zeneszerző Darvas Ferenc dünnyögött-zongorázott magnóról, nekünk a kíséretet, átszellemült tökéletességgel Nagy Zoltán játssza. Árulás, csatazaj, álruha, ármány: fergeteges iramban száguld a cselekmény, a színésznő elképesztő változatossággal hitelesíti figuráit, az öreg huszár bölcsessége, a galád kérő álnoksága, a csatatérre siető grófi honleány és a délceg kapitány ezer gesztussal, tucatnyi hangszínnel realizálva testesül meg. Tetézi mindezt az éneklés katartikus ereje, a kiművelt orgánum, a zsigeri muzikalitás, melyet az átélés sugárzó energiája emel a hetedik hatványra. Az indulat, a vágy, az aljasság és a hit megjelenítése mellett a csodálatos textus nyelvi humora is lenyűgöző erővel érvényesül, igazi színházi győzelem az idézőjeles operett harcmezején.
A "tapsrendben" a fantasztikus Nádasy Erika az összes szereplő alakjaiban külön-külön megköszöni az ünneplést, a lelkes közönség beszélgető-falatozó társasággá alakul és addig diskurál a barátságos atmoszférában, amíg csak kedve tartja. Az állami színház elesett, - az igazi theátrum, a nézőé, a színészé újjászületett a Földszint Kettőben.
|
HUNGARY AZ ŰRBEN - NOL.HU 2012.01.31. |
|
|
Múlt pénteken este lakásszínházban voltam Egerben, egy kortárs román monodrámát, az Ameli sóhajait néztem. Illetve nem is néztem, hanem végigszorongtam: merthogy a darabban egy Ameli nevű, deklasszált polgárasszony a romániai diktatúra időszakára eső életét meséli el nekünk – s nem ő tehet róla, hogy miután minden titkát elárulja, a saját életébe nemcsak ő maga, de a néző is belehal.
– Európa, szabadság – ezt sóhajtotta a színpadról egy teljes órán keresztül Ameli, s amikor ezeket a szavakat először kimondta, az egri drámanappali szomorkás társasága hirtelen visszatartotta a lélegzetét. Ettől megfagyott a lakásban a levegő, s néma űr maradt utána, évszázados, történelmi vákum.
Pedig amúgy is nehéz szívvel érkeztem.
Boldogtalanul gubbasztottam a színháznak berendezett szobában, s szétáradt bennem az üresség, úgy beledermedt a csontjaimba, mint a láva. Európa, szabadság... Nem tudom, hogy mire gondolhattak a lakásban a többiek. Nekem ezekről a szavakról az jutott eszembe, hogy hazánk fővárosában holnaptól lesz egy új vezetésű színház, ahol e fogalmak különös jelentést nyernek. Holnaptól másképpen terjed azon az új színpadon a „szabadság” hanghulláma. Az „Európa”, ha el is hangzik, másképpen rezonál majd azokban a Nyugat felé bezáruló fülekben, és a szó hallatán az európainak ezer éve berendezett ország számos pontján fölharsan a megvetés, gúny és röhej kórusa.
– Európa beteg, szúrjuk mielőbb szíven! – honfitársaim ezt üvöltik körülöttem a bíró, a hóhér és az áldozat egyazon szerepébe bújt Kelet-Európában, s tán eszükbe nem jut, hogy a szülő, ha meggyengül, elsőre talán mégsem kést érdemelne a gyermekektől. De mostanában szinte csakis efféle hazai kórusokról olvasok, ha a világlapokat kinyitom, s nem tudom már, hogy mi a jobb nekünk: ha a hazánk benne van a külföldi sajtóban, vagy ha nem. Ha nem vagyunk benne, az se jó.
Mondom, nehéz volt a szívem. De vessek magamra: az előadás előtt olvastam el a The New York Timesban a lap által idén kirándulásra föltétlenül ajánlott helyek negyvenötös listáját. S nem kellett volna. Magyarország ugyanis nem volt rajta.
Amin azért megütődtem. Pedig a környékünkről szerepelt a listán Ukrajna, Lengyelország, Ausztria és Horvátország. Ez fájt. Nem mintha sajnálnám a világ turistáitól Ausztriát, Horvátországot Lengyelországot vagy Ukrajnát.
Viszont mit keresett azon a listán a világűr? Mit keresett rajta a semmi? Ugyanis a tizenkilencedik helyre sorolt Birmingham és a huszonegyedik Kerala között a lap a huszadik helyre a világűrt javasolta. Tényleg. Űrhajóval a néma űrt, a fekete vákuumot tanácsolta, a semmit a turistáknak.
Pedig azért oda befértünk volna, Birmingham és Kerala közé, a semmi helyére. Vagy mellé. És akkor a hiány mit se fájna most nekem.
Miközben az egri lakásszínházban Amelinek tapsoltam, ezen tűnődtem. Hogy azért igazán nem került volna olyan nagy munkába a világűrt kitörölni a cikkben, és helyébe a Hungaryt beírni. Biztosan kiadta volna a kereső, hogy az micsoda, Kelet-Európa a bíró, a hóhér és az áldozat ugyanazon szerepében, hogy milyen is az, Hungary az űrben. Mi is az a Hungary a semmiből nézve, milyen lehet az, ezen tűnődtem.
Kácsor Zsolt
|
LÉLEGEZZ ÉS TALÁN TÚLÉLHETED - EGRI HÍRHATÁR 2012.01.30. |
|
|
|
Január 27-én pénteken nézhette meg a közönség a Földszint 2. lakásszínházban Alina Nelega: Ameli sóhaja c. monodrámáját, Andresz Kati főszereplésével.
Andresz Katit a színházszerető közönség a kecskeméti Katona József Színházból, a pécsi Nemzeti Színházból, a győri Kisfaludi Színházból, vagy a szolnoki Szigligeti Színházból ismerheti, de számtalan sorozat és film szinkronhangjaként hallható mind a mai napig. Mivel a művésznő pályafutása alatt soha nem játszott még monodrámát, így Alina Nelega román kortárs írónő művében egy számára is új formában próbálhatta ki magát.
Ehhez a műfajhoz egyfajta közelség kell – vélekedik a művész.
Emlékezés és csalódás. Így is megfogalmazhatnánk az Ameli sóhaja c. monodráma lényegét, s aki jelen volt az előadáson, az a közelség, az együttlélegzés, a humor és a fájdalom egy sajátos keverékét tapasztalhatta meg a művésznő érzelmekkel fűtött drámai alakításában.
A darab kezdetén Amelivel mint hajléktalan idős nővel találkozunk, s hirtelen kíváncsiak leszünk: Ki ez? Vajhon hogyan került ide? Miért lett hajléktalan?
Fokozatosan megkapjuk a válaszokat, hiszen elénk tárul az életút, amin egyszer nevetünk mert annyira groteszk, másszor pedig könnyezünk, mert annyira fájdalmas életet villant elénk.
Az emlékezésen keresztül egyfajta időutazáson vehet részt a néző. Megjelenik főhősnőnk mint úttörő, copffal, nyakkendővel, a kor kellékeivel, a hittel a lelkesedéssel, a kommunizmusba vetett bizalmával. A családra való visszaemlékezés, a gyermekkori történetek kitörölhetetlenül ott vannak a fejében. Fölcsendülnek a jól begyakorolt dalok, a lelkesítő himnuszok. Föl, föl, ti rabjai a Földnek…
Miután évtizedeket haladunk az időben, s Ameli is a szemünk előtt változik lánykából felnőtté, majd idős hajléktalanná, a politikai alakulatok is jönnek-mennek. A családtagok szép lassan eltűnnek, a csalódás és kiábrándultság egyre fokozódik. Csalódik Istenben, a testvérében, csalódik az egész életben.
A megélt és meg nem élt emlékek összemosódnak, vágyak már nincsenek csak a rideg valóság. Egyetlen lehetőség a túlélésre a levegővétel. Lélegezz ki-be és talán túlélheted az életet. De ha egyszer is feladod, az végzetes lehet. Éppúgy, mint Amelinek.
A darab bemutatója 2009-ben volt Budapesten, az Aranytíz Kultúrházban. Azóta Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, a Duna Palotában, a Rátkai Klubban, Budaörsön és Budakeszin is láthatta már a közönség, s továbbra is műsoron van a KoMoD Színházban.
A monodráma rendezője – az egri közönség számára jól ismert Gali László Jászai-díjas rendező, a zeneszerzője pedig Czipott Géza volt.
Természetesen az előadás után – mint azt már a Földszint 2. közönsége megszokhatta – a közös beszélgetés és szívélyes vendéglátás sem maradt el.
Kiss Renáta
|
FÖLDSZINTI TRÁGÁRSZÍNHÁZ ÉS EGY NŐI SORS - HEOL.HU 2012.01.18. |
|
|
|
FÜL, GÉGE, KÉS | A horvátok tán még nálunk magyaroknál is trágárabbul beszélnek.
E feltételezést igazolta pénteken este az egri Földszint 2. szobaszínházban rendezett vendégjáték, melyen a horvát írónő Vedrana Rudan Fül, gége, kés című, a délszláv háború idején játszódó kegyetlen regényéből készült darabot láthatta a közönség Holler Márta főszereplésével.
A darabot átható trágárság azonban az egriek számára jól ismert Dávid Zsuzsa, a darab rendezője szerint nem öncél. A háború valamint a szerb és a horvát nép közti kibékíthetetlen ellentétből fakadó megrendítő történet egy nő sorsán keresztül mutatja meg a szerző kíméletlen őszinteséggel. A rendező úgy gondolja, hogy a déli határaink közvetlen közelében zajlott háború valahogy elsiklott a magyarok mellett.
Amit annakidején „viccként” éltünk meg, arra e darab kapcsán kell rádöbbennünk, mennyire mélyen gyökerezett, milyen tragédiát jelentett a szomszéd népek életében, az egyéni sorsokban. Ezért is fontos, hogy egy olyan művésszel közösen vitték színre a darabot, mint Holler Márta, aki Németországban vált színésszé, ott, ahol érdekes módon sokkal inkább átérezték azt a sorstragédiát, mely a háborút jelentette.
– Németül egyszerűen elő sem lehetne adni a Fül, gége, kést – véli a színésznő, aki 1970-ben hagyta el Magyarországot, s nemrégiben tért ismét haza. – A német nyelvben egyszerűen nincsenek meg azok a szavak, melyek a magyarban léteznek, s visszaadják a horvát káromkodásokat. Bár nem ez a lényeg. A lényeg az a női sors, melyen keresztül meg lehet mutatni azt a kiszolgáltatottságot, ami egy nő osztályrésze egy háborúban. S azt is, milyen mély tragédiát jelenthet a kisebbségi lét, ha erőszakos integráló törekvésekkel párosul.
Az eddig a Merlin színházban játszott darabot először mutatták be ez alkalommal vidéken, méltán nagy sikerrel.
E.B.
|
|
|
|
|
|
A MAGYAR BOLDOG - PARTI NAGY LAJOS: IBUSÁR 7ÓRA7.HU 2011.12.19. |
|
|
|
Sárbogárdi Jolán menetjegykiadó az ibusári vasútállomáson. Egy este magára zárja az állomásfőnöki irodát, és elhatározza: beteljesíti élete álmát, és a hangosbemondón keresztül közvetíti A Bajkhállóy huszármente című háborús dalművét, három felvonásban. Ezen az estén – a nagyszerűen közhelyes operettálom részletei mellett – Sárbogárdi Jolánnal ismerkedünk meg. Az egyedülállt, -álló és -állandó lánnyal, aki már a harmincadik életévén is túl van, és akiben az álmok és az élet végzetesen kettévált egymástól. Hát mi ez, ha nem kórtünet?
Jolán ugyanis elképzelhetetlenül szürke, unalmas és jellegtelen élete mellett operettet ír, egy spirálfüzetbe, amely műveket közlésre szánja az oly árulkodó című Magyar Boldog folyóirat számára, „Szabadság-szerelem témában, melyről Operettszínházzal fogok tárgyalni, mivel hamarosan kapcsolatba is vagyok”. Persze, kapcsolatban csak szeretne lenni, egyrészt, mint valóságosan nyomorú életében megállapítja, akár takarítónőként az Operettszínházzal, másrészt a jeles kuplészerző Eisemannra hajazó nevű Kleisermann Mihály jegyvizsgálóval, aki zenei támogatást adhatna Jolika dalműveinek. Ezen dalművek pontosan annyira naivak, cukrozottak és habosak, amennyire Jolika élete egyhangú és semmitmondó: nagyon. S bennünket szerencséltet ezen az estén előadandó részleteket eme alkotásból, miközben élete nagy fellépésére készül.
A Földszint 2. egy lakásszínház Egerben. Alkotói azért hozták létre, hogy legyen hol színházat csinálni, ha már az e célra létrehozott intézményben népnevelés, identitáskeresés és buzgó reménykedés zajlik szakmai munka helyett. Azt lehetne gondolni, hogy a lakás nem igazán válhat színházzá. Ez igaz lehet akkor, ha nem megfelelő a darabválasztás. De az alkotók, Szegvári Menyhért rendező és Nádasy Erika színésznő már-már a pimaszság határáig menően pontosan érzik a teret – és pontosan tudják, hogy az Ibusár itt talán még erősebben, még közvetlenebbül, még szívbemarkolóbban képes működni, mint bármely konstruált térben. Ugyanis ez a közeg kicsi. Az utcára néző lakásablak a jegykiadóablak, és a néhány kellék ehhez képest helyezkedik el a térben. Nincs magas belmagasság, ami megfogná a hangot, nincs technika, amely eluralkodhatna a színészen. Hús-vér színházat látunk. A Sárbogárdi Jolánt alakító Nádasy Erika pontosan úgy viszi a vásárra a bőrét, ahogyan Jolika a sajátjáét. Na de hogy mennyire nem úgy! Nádasy nem az álmát valósítja meg, hanem a szakmáját gyakorolja. És már majdnem leírtam azt a szót, hogy „profin”, csak ez a szó annyira steril, annyira semmitmondó. Hogy lehet profinak lenni úgy, hogy az ember közben tökéletesen személyes, póz nélküli? A próbatétel közös Nádasyban és Sárbogárdiban, ez világos. De hogy mennyire más, hogy Nádasy nem a Magyar Boldogban való megjelenésre áhítozik, nem cukorra és mázra hangol, hanem teszi a dolgát, és önmagát fejezi ki Sárbogárdin keresztül, az már irdatlan különbség, hiszen pont ez, amire Sárbogárdi Jolán soha nem lesz képes.
Szegvári rendezése nem mostani, hanem öt évvel ezelőtti. Bámulatos azonban, hogy az operettbetétek sematikussága, népnevelési célzatú közhelyessége, köztársasági elnöki magaslatokba ívelő nyelvi meghökkentése mennyire árulkodik a remény szemléletéről. A kilátástalan, kudarcos reményéről, amely soha nem lesz képes önmagává válni, éppen azért, mert az álom és a valóság immár nem köthető össze soha. A távolba vonatozó Kleisermann – akiről a huszársereget diadalra vezető Bajkhállóy Richard kapitányt mintázza művében –, a nyáladzó-dörgölőző-ajánlkozó állomásfőnök – az operettben a gaz áruló szerepét betöltő Talpighy gróf – egyaránt Jolika életének megkeserítőivé válnak; már csak bennük tud gondolkodni, hiszen amit lát az ibusári menetjegy-kiadó kuckóból, az ez, meg a folyamatosan papoló édesanyja. Az ő kitörése az operett, amit ír, csak az abszolúte alkalmatlan a kitörésre, Jolika pedig alkalmatlan arra, hogy ezt észrevegye. Az édeskésen nyálas operettálommal takarja el maga elől saját létezésének lehetetlenségét, saját műve pedig olyan remény, ami nem valós alternatíva, hanem öncsalás.
Darvas Ferenc közismert nótákat és operettdallamokat minduntalan a MÁV-szignál futamával keverő muzsikáját Nagy Zoltán egyetlen zongorán tolmácsolja, lendületesen és pontosan. Az előadás pedig egyetlen nagy tragikomédia (a szó klasszikus értelmében: tragédia és komédia) egy fiktív életről, amiben az a legszomorúbb, hogy a fikció abszurditása mintha egyáltalán nem lenne abszurd. Ami igazán szívbemarkoló, az az, hogy ahogy haladunk előre az időben, egyre kevésbé abszurd az abszurd. A Magyar Boldog és társai.
Ugrai István
|
ESTI SÉTA - RIPORTOK, BESZÉLGETÉSEK, MŰVEK A KULTÚRA ÖSVÉNYEIN - MR1 2011.11.27. |
|
|
|
A ma esti adás Erikával készült (nagyjából 11 perces) beszélgetésben mutatta be a Földszint 2 céljait, működését.
|
SZOBA, KONYHA ÉS SZÍNHÁZ - HEOL.HU 2011.11.26. |
|
|
|
FÖLDSZINT 2. | A lakásszínháznak hagyománya van, még ha nem is Egerben. Péntekenként azonban a megyeszékhelyen is megtapasztalható, milyen egy előadás a nappaliban.
Apró gyertyák fénye vezet az egri Széchenyi utca 44. alatti kapualjból a földszint 2. számú ajtóhoz. E barátságos útmutatás is jelzi: nem szorosra húzott nyakkendős nézők, sokkal inkább vendégek vagyunk. Az előszobában kedvesen hellyel kínálnak. Aki szeretne, leülhet. Közben ismerősök és ismeretlenek köszöntik egymást. Intim pillanat ez, a hideg este ellenére.
Amikor kinyílik a szoba ajtaja, akkor sem tapossák egymást a megjelentek, mindenkinek jut hely. Samuel Beckett Ó, azok a szép napok című drámája nekünk, velünk elevenedik meg. Winnie ébred. A nőt derékig elnyelte a föld. Mozogni nem tud, rítusokkal tölti meg a csengőszótól csengőszóig tartó napjait. De él. Élteti magát.
Megkapaszkodva el-eltűnő emlékeiben, táskájában rejlő tárgyaiban. Társa (Willie) elsőre szerencsésebb helyzetben van, csak a napfénytől óvja kopasz fejét kalappal, kendővel. Menedékébe kizárólag farolva mehet be (őt nem szippantotta magába a mély), ha fejjel tenné, tán soha többé nem jönne elő. Winnie gondoskodik róla, instruálja távolról, hogy ő maga is erőt meríthessen a válaszokból. Hogy egyáltalán van válasz. No nem arra, hogy mi az a sertés és a sertéssörte. Mindez csak létünkre igazolás. Arra, hogy mi végre vagyunk mozdulatlanul, vagy küzdünk a magunk módján a folyton magába húzó földdel.
Beckett nem hisz a színházban. Itt nem sül el a fegyver. A pisztoly egyetlen golyóval úgysem megoldás két ember életére. A száraz, szünetekkel teli szöveg megfejtéséhez közösen látunk neki. Nádasy Erika érzelmekkel teli játéka sem válaszokat ad, csupán segít megérteni a felfoghatatlant. Szegvári Menyhért igazolt távollétében a Szalóczy Géza által megformált Willie pedig – vérfoltos tarkójával – ehhez nyújt pontos, fontos kapaszkodókat.
Közös megfejtés nem létezik: az előadás után a szobában maradó vendégek egyenként értelmezik a látottakat, hogy aztán együtt beszéljék meg. Mert a lakásszínház erről (is) szól: a közösségről. Hogy az előadás után palacsinta-pálinka kombinációval az ölünkben a házigazda-alkotókkal beszélhessünk Beckettről, színházról, civil kurázsiról, s ha a helyzet úgy hozza, még 56-ról is.
A vendégségben pedig illene óvatosan fogalmazni, de nem most. Végtelenül erős, reményteljes kezdeményezés az egri Földszint 2. első előadása. Kivált, hogy nyitánynak szándékosan nem olcsót mutatnak, hanem kiterített kártyákkal játszanak. E nyílt sisakos elhatározás pedig emeli a vállalás értékét. A taps jár az előadás végén akkor is, ha a szereplők nem jönnek ki meghajolni. Péntekenként pedig újra el kell kezdeni. „Idáig szép volt.”
heol.hu
|
BECKETT A FÖLDSZINT 2.-BEN - SAJÁT LAKÁSÁBAN JÁTSZIK AZ EGRI SZÍNÉSZŐ, AZTÁN LEVEST TÁLAL NÉPSZABADSÁG 2011.11.23. |
|
|
Az egri Széchenyi utca 44-es számú házának kapujában egy férfi vár, s a kis mécsesekkel kivilágított belső udvaron a földszinti, kettes számú lakás előtti gangig kísér, ahol páran cigarettáznak. A bejárati ajtó a konyhába nyílik, egy kedves, ősz hajú asszony oldalra mutat, ott kell letenni a kabátokat: ruhatárjegy nincs. A konyhaasztalnál ketten-hárman pogácsát esznek, a gáztűzhelyen hatalmas fazékban legényfogó leves hűl. Negyvenen lehetünk, a konyha lassan megtelik, a gangról bejönnek a dohányosok.
Kinyílik a nappali ajtaja: bent szépen sorban fehér műanyag, afféle kerti partis székek. Meglepően kényelmesek, nem is kívánja az ember a kipárnázottat. Még világos van, az egyik falnál lepedőkkel letakart bútorok, előttünk egy asszony, derékig látszik csak, mintha a rögök közül félig előrehajolva aludna. Aztán valaki lekapcsolja a villanyt, a darab elkezdődik.
„Ismét egy gyönyörű nap” – sóhajt bele a nappaliba Winnie, avagy Nádasy Erika, az egri Gárdonyi Géza Színházból idén nyáron távozott (hivatalosan: szakmai nyugdíjba vonult) színésznő, Samuel Beckett Ó, azok a szép napok című abszurd drámájának „hősnője”. A másik „hős” – Willie, vagyis Szegvári Menyhért, jelenleg szintén kisnyugdíjas, s ugyancsak az egri kőszínházból az igazgatóváltás után idén távozott színész-rendező – ekkor még nem látszik, csak sejtjük, hogy ott fekszik valahol az imitált homokbuckák, agyagrögök, földdarabok között. A félig már elsüllyedt asszony, miközben mindennapi rituáléit gondosan megkomponálja – fogat mos, többször is nekirugaszkodik, hogy elolvassa a fogkefenyélre írt feliratot, majd ehhez akkurátusan szemüveget vesz elő, dörgöli a lencsét, felteszi a kalapját, kifesti a száját –, időnként beszél is a férfihoz, ujjong annak egyszavas válaszain, s aggódva követi tekintetével, míg az négykézláb, csúszva-mászva behátrál a számára kijelölt odúba. Két ember a lét szélén, a társadalom peremén, távol a világtól, ahová már az autók zaja sem hallatszik. Süllyednek képletesen és valóságosan, s úgy kapaszkodnak a hajdani jobblétet jelképező tárgyaikba, zenélő dobozba, agyongyűrt napilapba, mozdulatokba és rituálékba, mintha ezek volnának életük fogódzói. Kommunikálnak, de – ahogyan az Beckettnél lenni szokott – nem egymással beszélnek, szavaik, ha keresztezik is egymást vagy látszólag válaszolnak is egy előzőleg felvetett kérdésre, mégsem jelentenek igazi párbeszédet. Két nyomorult van a színpadon, akik torz formájukban is jobban őrzik emberi mivoltukat, mint sokan azok közül, akik két lábon járnak, pénzt keresnek, és jólétben élnek.
– Megint egy gyönyörű nap! –hangzik el többször is ebben a lecsupaszított, eszköztelen világban, a nyomor közepén, s mi ott, a műanyag kerti székekben, egy egri belvárosi lakás nappalijában azt érezzük, hogy bizony az, bár kínunkban inkább sírnánk, mint nevetnénk ezen az egyszerű mondaton. Színházban vagyunk és igazi színészeket látunk, meg kell ezt becsülnünk a mai világban. Még ha ez a világ kissé különös, más is, mint amihez eddig szoktunk. A darab végén a székeket a falakhoz toljuk, a színésznő átöltözik, odaáll a maga főzte legényfogó leveshez, és a kondérból tányérokba merve mindenkinek oszt belőle. A színész meg sildes sapkát vesz fel, cigarettára gyújt, s beszélget a darabról a nézők egyikével-másikával. Senki nem megy azonnal haza, nem akar gyorsan taxit fogni: jólesik maradni, megkóstolni a színésznő anyósának piskótakiflijét, beszélgetni jogász végzettségű férjével, Szalóczy Gézával, aki az örökségül rámaradt polgári lakást nem eladni akarta, hanem egy nemesebb cél szolgálatába állította, noha ebből sem momentán, sem később anyagi hasznot nemigen remélhet. A dolgát teszi itt mindenki: a színésznő játszik, a színész-rendező darabot válogat és újabb bemutatókon töri a fejét, dilemmáit osztja meg az éjfél után is maradókkal színházról, a darabról, Beckett nehéz szövegéről és instrukcióiról, a férj a kapuban áll és vendégeket kísér be, majd ki, vagyis házigazdaként viselkedik, a nagymamák sütit hoznak, a barátnők borokat és pogácsákat kínálnak az előadás után. S így tesznek majd minden alkalommal, amikor – általában péntekenként – előadás költözik a polgári lakás vastag falai közé.
Tegyük hát a dolgunkat mi is, s adjuk hírül örömmel: új színház született Egerben.
Úgy hívják: „Földszint 2.”
nol.hu
|
MEGTARTOTTA ELSŐ BEMUTATÓJÁT A FÖLDSZINT 2. - SZINHAZ.HU 2011.11.21. |
|
|
|
A szinházi portál honlapunkon és a sajtóban eddig megjelent írások, képek felhasználásával nagy összefoglaló írást közölt.
szinhaz.hu
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
