Azért nem gondoltam volna, hogy ez ilyen nehéz!
Egyszerre egy színházi formáció megindításával, a darabbal, egy új honlap létesítésével, a díszlet megálmodásával, hozzávalók megszerzésével, képek, szövegek kimásolásával, megírásával, Jónás Péter dramaturggal (aki Kölnben él) levélben kommunikálni, figyelni a helyesírás szabályaira (pedig biztosan lesz benne hiba!), és az elromlott számítógépem megjavításával… egyszerre foglalkozni, az én koromban már elég nehéz. (Szerencsére vannak segítőink!)
De! Elkezdtük a próbákat. Kiderült, hogy nem is olyan egyszerű „meghúzni” a darabot. Beckett úgy írta, mintha kottát írt volna! Egy „hangot is” kihúzni belőle blaszfémiának számít, pedig valamit rövidíteni muszáj lesz.
Ez a darab olyan „mélységekről és magasságokról” szól, hogy órákig lehetne elemezni. Ezt én most, itt, meg sem kísérlem.
Amikor az ember kezébe vesz egy ilyen nehézségű, mélységű darabot, (Zsámbékitól tanultam), több száz kérdést kell föltenni és megpróbálni koherens válaszokat adni rájuk. Ha a „kétezer” kérdésből „ezerre” megtaláljuk a választ, már majdnem jó arányt értünk el! Most még nem tartunk itt sem. Ilyenkor válik türelmetlenné, idegessé az (elemző) ember, ilyenkor jönnek a kétségek képességéről, tudásáról, tehetségéről… Ezt kell „túlélni”, utána könnyebb lesz… hisszük. Nem lesz! Mert az elgondoltakat meg is kéne valósítani!
Hát, itt tartunk.
Erika most szöveget gépel, uborkát tesz el és a vendéglátóiparban is tevékenykedik. Ő fiatal, még bírja!
Kíváncsi vagyok, hogyan, és főleg meddig viseljük el a megterheléseket. Muszáj lesz. Ezért jöttünk erre a pályára, „ezért születtünk”.
Szegvári Menyhért 2011.09.28.
Az a sok intéznivaló, amire azt hittem, majd most rendbe teszem, végül is ráérek… itt tornyosul minden, semmivel nem haladok. A tyúkjaimat elvitte a róka, jönnek a számlák, hát nem lesz könnyű színházat csinálni ebben a káoszban. De sose volt egyszerű.
Most is éppen abba kapaszkodok, amibe régebben: olyan fontos üzenete van a színdarabnak, hogy át kell adni a vendégeinknek, a kíváncsiaknak. (Tartok tőle, nem lesz örömmámor a felfedezés, hogy mi is az a nagyon fontos, amiért élünk… hogyan is tartjuk magunkban a lelket… sok hűhó, semmiért…)
A munka folyamata semmiben nem különbözik a kőszínházi monodrámák kezdeti próbaszakától.
Menyus naponta háromszor felhív, hol tartok, mikorra tanulom már meg a szöveget. Ezen kívül itt nem lehet szólni Jimmynek (színpadmester), hogy mire bejövünk, oldd már meg ezt és ezt a díszletproblémát. És Balu (kelléktár vezető) nem szedi össze helyettünk a kellékeket.
Jövő héten ki kell a „színházunkat” takarítani, oda kell szállítani a hiányzó bútorzatot, megjavítani a mosogatót, közben jó lenne itthon a kertünket is rendbe szedni, mert szeretnék tavaszra szép veteményest. Idén is olyan jó volt a saját borsót és répát, babot leszedni, zöldhagymát, salátát, paradicsomot a sajátunkból készíteni a reggeli mellé. (Arról nem beszélve, hogy a piacon fizetni kell érte, itt meg csak gondozni kell. Ez egy nagyon fontos szempont. )
Nem szaporítom a szót, mert még vacsorát kell készítenem, felmosás, vasalás. Aztán tanulás, amíg látok. Ha napi két sűrűn gépelt oldalt megtanulok, október közepére készülök el.
Nádasy Erika 2011. 10. 1.