Előző este még vacsorát ad a vendégházban vendégeskedőknek, aztán elmosogat, elpakol. Mire végez, jócskán elmúlik éjfél, s akkor még leül a számítógép elé, mert szereti tudni, mi történik a világban.

Másnap reggelit ad, majd piacra indul, és délután két órakor főzni kezd. Közben a megszokottnál többször krákog, köszörüli a torkát, s tudatosan sokat beszél: ezzel melegíti be estére a hangszálait, külön nem skálázik. Készíti aztán a tengeri herkentyűs tósztkenyeret, a francia hagymalevest, a normandiai módra sütött halat és a csokoládé mousse-t, s bedob még néhány pizzát a kora délután megéhező betérőknek. Majd kihúzza a kemencéből a megsült tésztát, leveszi könyökig érő hőálló kesztyűjét, s odaáll Edith Piafot énekelni a vacsoraközönség elé, vagy Parti Nagy Lajos direkt rá szabott Ibusárjának Jolánjává lényegül át. Azt mondja, neki ehhez nem kell átöltöznie, sminkelni, ha odalép a mikrofon elé, ő átváltozik, akár pizsamában, akár zsírfoltos kötényben van.

Másnap aztán lehet, hogy Füzesabonyban, a szenvedélybetegekkel foglalkozó intézetben kezdi napját, ahol színjátszó csoportot vezet, vagy Borsodnádasdra utazik, ahol időseket tanít énekelni, szavalni, játszani, de előfordulhat az is, hogy édesanyjával tyúkot kopaszt vagy a zöldségeskertből ássa ki a krumplit: mikor melyik munka következik sorra.

Nádasi Erika, a monodrámák avatott tolmácsolója, a mindent eljátszó, de semmit sem túljátszó negyvenöt éves művész most úgy mutatkozik be: „nyugdíjas vagyok”. Önkéntes száműzetését ebben az évadban választotta, miután meglátta az idei évad próbatábláján, hogy decemberig mindössze egy darabban játszik: a Lúdas Mátyásban az édesanya szerepét. A Gárdonyi Géza Színház élére nemrég megválasztott direktor, Blaskó Balázs azzal biztatta, hogy a második fél évben már főszerep várja, ő azonban úgy érezte: nem számítanak rá, nem a helyén kezelik.

Huszonhat év színházban eltöltött idő – igaz, ebben volt kellékesi és karénekesi munkaviszony is – feljogosította arra, hogy szakmai öregségi nyugdíjba menjen. – Most láttam, milyen alacsony volt a fizetésem, hisz a nyugdíjam alig pár ezer forinttal lett kevesebb, így nem okozott nagy érvágást a közalkalmazotti státuszom megszüntetése – mondja. Ez az életforma viszont szabaddá teszi: játékra immár nem kötelezhetik, maga dönthet arról, hogy a felajánlott szerepet elfogadja vagy sem. S ha hívják, nyugodtan elmehet más színházakhoz is, más szerepekre, még akkor is, ha számára az egri közönség – mint mondja – mindig a legfontosabb marad. A mozdonyvezető édesapa és a bérszámfejtő édesanya mellett húgával együtt nevelkedő kecskeméti lányt eredetileg Nyúl Erikának anyakönyvezték, nevét színházi karrierje miatt változtatta Nádasira. Ekörül is volt némi kavarodás: ő „i”-re végződő vezetéknevet választott, ám a békéscsabai színházban „y”-nal írták ki a plakátra. Ez utóbbi lett végül a művészneve, noha ő maga sosem vágyódott efféle „nemesi megkülönböztetésre”, végül rajta ragadt a formula.

Szerencsés és szerencsétlen véletlenek irányították a pályára. Amatőr színjátszó szakkörökben játszott, s egy fesztiválon felfigyelt rá Szigeti Károly, a kecskeméti színház akkori főrendezője. Hívta, jelentkezzen szeptemberben nála, mert szerepet szán neki a Vérnász című darabban. Ő nyár végén kopogtatott is a teátrum ajtaján, ott azonban az a szomorú hír fogadta, hogy a főrendező úr meghalt, már más irányítja a társulatot. Közben felvételizett a színművészeti főiskolára, ahol a második rostán kihullott. Vámos László azonban utánament a folyosón, s kérte: rá hivatkozva jelentkezzen a Nemzeti Színház stúdiójába, fel fogják venni, s jót teszi neki egy év gyakorlat. Ment volna, ám a szülei nem tudták fizetni pesti létét: azt kérték, inkább keressen munkát magának, s próbálja meg egy év múlva újra a főiskolát.

Elment hát felszolgálónak az egyik kecskeméti cukrászdába. Ideüzentek érte barátai: mosogatólányt és kellékest keres a város színháza, mehet, ha akar. Nem tétovázott sokat. A következő évben, 1986-ban – Lendvai Ferenc társulatában –már énekkari tagként próbált, majd kisebb, végül egyre nagyobb szerepeket kapott. Itt látta meg egy darabban a kilencvenes évek elején épp társulatot verbuváló békéscsabai színidirektor, s hívta magához. A dél-alföldi városban csupán egy évadot töltött, de hat bemutatóban játszott főbb szerepet. Az egyik előadást Gali László, az egri színház vezetője rendezte, és magával vitte őt is a barokk városba: most innen nem messze Egerszalókon él, ügyvéd férjével.

A vendéglátás – a színház melletti másik szerelem – szinte ugyanígy végigkísérte az életét. Még az egri színházat is elhagyta egyszer miatta fél évre, 2009-ben, még az előző igazgató, Csizmadia Tibor idején. –Megsértődtem – vallja be, majd azt is hozzáteszi: sose érdekelte, mennyit keres, de akkoriban szembesült azzal, hogy szinte mindenkinek magasabb a fizetése, mint az övé, aki mögött monodráma-fesztiválok díjesői, s szakmai elismerések sora állt. – Mondtam az igazgatónak, hogy elmegyek, ő meg azt felelte, jó. Tudta, hogy szeretem Egert, s nem akarnék más színházban játszani. Másnap odatettem az asztalára egy szerződést, s elmentem az Eger Hotelbe szakácsnak. Korábban délutánonként már jártam szakácsiskolába, mert nem ütközött a színházi elfoglaltságokkal, és mindig is érdekelt ez a pálya. A végzettségem tehát megvolt, s bekerültem az egyik legjobban szervezett, legnagyobb konyhára, ahol olykor egyszerre négyszáz adagot kellett elkészíteni. Jó iskola volt, ma is ebből élek, amikor az egerszalóki vendégházunkban vacsorát készítek, vagy épp a falunapon az úgynevezett „tor-túra” programban száz-százötven adag steaket grillezek – mondja. Szabadidejében pedig szakácskönyveket búj, internetes főzős blogokat olvas, új konyhatechnikai eljárásokat próbál ki. Egerben négy idősek klubjába jár rendszeresen felolvasóestekre, „nyugdíjasait” – vagy ahogy ő fogalmaz: többtucatnyi nagypapáját, nagymamáját –olykor tízóraira, ebédre hívja meg az egerszalóki házba. S persze az, hogy most momentán „öregségi szakmai nyugdíjas”, nem jelent semmit sem. Színésznő akkor is, ha csirkéit babusgatja – van most a kertben éppen nyolc –, répát szabdal, vagy épp a szálláskereső oldalakon válaszol a hozzá forduló vendégeknek. S ha úgy is érzi, színháza magára hagyta őt, a színészet mint szakma nagyon is az övé maradt. Ez a talentum pedig helyet keres magának, mindegy, hogy azt egerszalóki Papsajt kertszínháznak vagy épp tervekben lassan-lassan összeálló „fszt. 2.” lakásszínháznak hívják.

Névjegy

NÁDASI ERIKA

1967-ben született az Oroszlán jegyében, Kecskeméten. Az alföldi városban végezte a középiskolát, majd a kecskeméti Katona József Színházba került, s ott végigjárta a ranglétrát: először kellékes, karénekes, majd segédszínész, végül színész lett. Rövid békéscsabai teátrumi kitérő után, a kilencvenes évek közepén került az egri Gárdonyi Géza Színházba, ahol hamarosan a közönség kedvencévé vált. Monodrámák – mint Parti Nagy Lajos Ibusárja – számtalan elismerést, köztük a Domján Edit- és a Príma díjat hozták meg a jelenleg Egerszalókon vendégházat és saját kertszínházat működtető színésznő számára.

Forrás: NÉPSZABADSÁG 2011. szeptember 30.