2011.11.11. Mindenhol ezt láttam ma. Azt gondoltam, hogy nincs ennek jelentősége, egy nap.. mint a többi. Végül is nem történt semmi különös?? Vagy mégis???
   Ma este a Földszint 2. színházba mentünk Évivel. Felkészültem én, hogy ez nem lesz egy könnyű darab. Kicsit szorongtam is (tőlem meglehetősen szokatlan módon) milyen lesz?? milyen emberek jönnek?? stb...
   Egyszer csak ott voltunk... és amikor leültem a székre, már csak Nádasy Erikára tudtam figyelni... és ez végig így is maradt. Szegvári Menyhért remek partner volt a játékhoz, pont annyit tett hozzá, amennyi kellett. A darab választása is telitalálat. Olyan tömény és emberi... vibráló és elgondolkodtató... Éreztem többször késztetést a sírásra. Amit Erika eljátszott ezen az estén.... hát ezt meg látni kell!! A végén pedig, amikor csak az arca volt már  a játék egyetlen eszköze, s ezzel mégis mindent, de mindent elmondott... egyszerűen katartikus volt!! Az érdekes az volt, hogy tapsolni is elfelejtettem szinte... csak azt éreztem, hogy nem akarok itt sírni... Visszafojtva azt a sok mindent, ami bennem volt, csak arra tudtam koncentrálni, hogy legyek kívül...
   A sors mást gondolt... a kabátunkat vettük éppen, amikor a két művész a hátsó ajtón bejött, hogy csatlakozzanak a társasághoz... és láttam az Erika szemét, amiben még benne volt a könny (hogy minek szólt?? ki tudja). És amikor megölelt… és látva rajtam a hatást, annyit mondott... (vagy legalább ez volt, ami eljutott a tudatomig) "csak játszottunk". Azt sem tudom, mit mondtam... talán azt, hogy ez nekem most nem volt az...
   Elbúcsúztunk még... és én nem tudtam semmit mondani már azt hiszem... csak vártam, hogy becsukódjon a kapu... és a könnyeim ne kelljen visszatartanom már!! 
   És akkor nem egy csendes sírás, hanem valami zokogásféle tört ki belőlem!! És mentem, és zokogtam, és nem akartam!!! 
   Évi pedig, mint egy jó barát, csak hagyta, hogy átéljem...
   Furcsa volt, nagyon furcsa!! Még mindig nem tudom mi történt... de most megkönnyebbültem.
   Emlékszem már erre az optimizmusra, ami mostanában mintha elhagyni látszott volna:
   „Ó, milyen szép is ez a mai nap, megint egy boldog, szép nap!… Mindennek ellenére!” 
   Hát ez volt az én 2011.11.11-edikém!!!
   Köszönöm!!!

Molnár Mária

 

Már csak pár óra és nyílik a Földszint 2.! Ma este színházavató premier. Előtte még a Duna Tv is forgat nálunk, interjú, részletek az előadásból... azután kitárul a kapu a közönség előtt. Ma először - és reméljük, még nagyon sokszor. Szép estét mindenkinek!

2011.11.11. 

Gondolatok - szemekbe, arcokba, mozdulatokba merevedve...







2011. október 29.

   Ha ennyi eszközt elvesz tőlünk Beckett, akkor a maradékra annál nagyobb hangsúly kerül, az anyagmegmaradás elve szerint. Azért veszi el a testet, hogy legyen minden hangsúly a szemen, arcon, gesztuson. Ha nem lehet mozogni, akkor a kisujj legkisebb rezdülésének jelentése lesz. Ez így szép. A küzdelmet látjuk, az köt le, tart izgalomban, azzal érzünk együtt. És Beckett úgy írta meg, hogy ez a küzdelem nem csak a szerepé - a színész küzdelme (a kevés eszközzel, a sűrűséggel, a korlátozottsággal, a többletjelentésekkel) egybeesik a szerepbe írt küzdelemmel. Ettől ez megsokszorozódik. Szép lesz. De tudtam én is az első mondat elolvasása után: ez nem lesz egy fáklyásmenet. Tényleg minden betűért meg kell harcolni. De ezt a harcot meg kell tartani a végéig, még akkor is, amikor már gördülékenyebben megy. Mert ez tartja majd a feszültséget a térben, játszó és szöveg, játszó és gondolat, gondolat és cselekvés, játszó és néző, stb között!

Jónás Péter 2011. október 27.

 

  Jöttek segítők díszletet készíteni, szabni-varrni, világosítani és hangosítani, kelléket gyűjteni. Egyelőre úgy tűnik, hogy működni fog. Nagyon vékony pallón táncolunk. Van egy lakás és van az írott szabad tér! Hogyan lehet mindkettőt hitelesíteni, ez a kérdés. Lehet, hogy mégiscsak lehet.

(A fotókon - lásd: Menü - Képek! - az első díszletszerelés és a próbák néhány pillanata látható. Segítőinkkel: Húros Ancsával (Húros Annamária), Irénkével (és az ő mindig kéznél lévő varrógépével), Csabával (Szarvassy Csaba Zsolt), (Szilágyi) Lacival, (Protovin) Pistával, Lukács Lacival.  Köszönet nekik!)

   Persze még messze a vége. Szerencsére. Mert az anyag (a darab) ennél is nehezebb dió. Minden mondatért, minden szünetért, minden gesztusért külön-külön meg kell küzdeni. Naná, hogy nem lehetett a szövegből húzni! Két szót, ha ki tudtunk…és azt is csak cserélni, mert úgy gondoltuk, hogy azokban a fordító hibázott.
   Ördögi ez a fickó (Beckett)! A legtöbb mondatának többszörös jelentése van. Hogy lehet mindet egyszerre kifejezni, megmutatni? Sehogy. Mondani kell és kinyitja magát. Ilyet még nemigen tapasztaltunk… ideje volt. Most, hogy a saját kedvünkből és kedvünkre játszunk, megtehetjük, hogy ismeretlenebb területekre tévedjünk. Talán Visky András Alkoholistákja rímelt erre a többsíkú gondolkodásmódra leginkább (a mi praxisunkban). Ez még nehezebbnek tűnik. Itt nincs történet se! Sőt, a szerző elveszi a színész testének nagy hányadát, csak bizonyos részeit engedi működni, egy koponyát hátulról, egy kezet, szájat, szemet!... ennyi! Hogy lehet ennek ellenére totálisan létezni?
  Alig van nem megtört mondat, alig van töretlen gesztus. Mintha párhuzamosan, de felváltva működne a gondolat és a cselekvés. Igazi koordinációs gyakorlat, csak nagyon fárasztó, olyan koncentrációt igényel, hogy kiszikkad utána az agy.
   Summa summárum, jól „beválasztottunk” ezzel a művel! Dehát, így szép!

Nádasy Erika, Szegvári Menyhért  2011. október 26.

 

Samuel Beckett darabjáról (és magáról a szerzőről) bővebben is olvashatnak a Repertoárban...

2011. október 22.


 

„Annak kifejezése, hogy nincs mit kifejezni, nincs miből kifejezni, nincs erő kifejezni, nincs vágy kifejezni, plusz a kifejezés feltétlen kötelessége.”

„ Az, aki, mivel semmije sincs, nem is akar semmit, ha csak azt nem, hogy hagyják meg neki a saját semmijét.”

„A legrosszabb pillanatokban a kezek hűek maradtak, a kezek, melyekről nem lehetett tudni, melyik adja és melyik fogadja a szorítást.”

„Az igazi művészet, mint a mozarti felhangzás, tökéletesen érthető, és tökéletesen megmagyarázhatatlan.”

„Valójában nem minden az, hogy megőrizzük a csendet, arra is ügyelnünk kell, miféle csendet őrzünk meg.”

„Néha. Mennyi jóság van ebben a kis szóban! Mennyi kegyetlenség!”

„Őrültnek születünk mindannyian. Néhányan végig őrültek maradnak.”

„Az élet betegség, melyből tizenhat óránként folyton kigyógyít minket az álom. Tüneti kezelés; valódi gyógyszer a halál.”

2011. október 20.

 

2011. október 17.

   Mi valóban azt szeretnénk, ha fiataloknak és a már nem fiataloknak is színpadi csemegékkel szolgálhatnánk. Ehhez az lenne szükséges, hogy sokan érdeklődjenek az irodalom, a színház, a költészet- és prózaírás iránt. Szeretnénk, ha színdarabok mellett, még nem, vagy keveset publikált helyi (és nem helyi) költők, írók bemutatkozhatnának, ha jelentkeznének nálunk és elhoznák baráti körüket, akik kíváncsiak rájuk és persze a többiekre is.
   Nem hisszük, hogy a szórakozás csak a diszkó és/vagy a kocsma lehet!   De ehhez jelentkezni kell és jönni kell! Elképzelésekkel, művekkel.
  Mindenkit szeretettel várunk, kortól, nemtől, politikai hovatartozástól függetlenül!

Nádasy Erika - Szegvári Menyhért  2011. október 10.

 

Néha nehéz elhinni, hogy az élet  a halál előszobája, hogy fogalmunk sincs, mi végre is vagyunk itt a Földön. Miközben szüreteltünk a barátainkkal, birsalmát szedtünk apósomékkal, a kis lökött kutyánkat futtattuk a mezőn, úgy tűnt, hogy van értelme. Aztán este bekapcsoltuk a TV-t és kiderült, hogy nincs. Ki érti ezt?

Máris csúszás a tanulásban: szombaton szüret, délután demjéni fellépés, kápolnai fellépés, ma vasalás, fürdőszoba takarítás, birsalma betakarítás, „birsalma- sajt gyár” előkészítése -  közben a férj követeli az ebédet, mire elmosogatsz, a vacsorát is… MIKOR TANULJAK??? Tudom, magánügy.  (Komolyan fontolgatom átnyergelésemet  a „mozgásszínházra” . Csak két dolog akadályoz ebben: a jobb lábam és a bal.)

Nádasy Erika 2011. október 2.